EGY SZÉP TÖRTÉNET

Festmenyeim 5_Dr Maglics Szilvia_A Vilag_festmenyreszlet

 

 

E G Y  S Z É P  T Ö R T É N E T 

 

 

A vizek sokfelé folynak, sok mindenen keresztül, ahogy a történeteink is több szálon át. Aztán egyszer valahol találkoznak. Minden mindennel összefügg.

 

 

Kislánykoromban kezdődött a Világ számtalan szépségének, érdekességének a szeretete, kialakult a Jó Isten, az orvosi hivatás, a művészetek, a tánc, a zongorázás, a zene, a festészet, a versek, a kertek, a filmművészet iránti vonzalom. Szüleinktől sok festészeti tárgyú könyvet kaptunk a Húgommal, én is szerettem a felvételeket nézegetni, később kiállításokra járni, albumokat, képeket gyűjteni. Sok minden boldoggá tett és tesz ma is. Aztán pár éve történt valami … a fényben … ahogy álltam a szobában … jött az a nagyon határozott kérdés … megérzés … festés … miért nem festek … ? … festek … rég tudatosodott, áldásként megélt, erős intuitív képesség révén hallgattam az intuíciómra, magamtól elkezdtem festeni. Fentről jött égi ajándékként, Isten adományaként élem meg ma is.

 

A Sors által néhány szál összeért, az életem fordulóponthoz érkezett, találkoztam a Kovács Gézával. Emlékszem arra a szép ColorGenetics® állításra, ahogy az a Kislány „önmagára” nézett a Mezőben, ahogy a kék szemek találkoztak, ahogy elhangzott a kérdés … „Mit szeretne az a Kislány?” … „Festeni. Festeni szeretnék”. „Már festek” – folytattam felnőtt Nőként a választ tovább. Gyönyörűen vezetett állítás volt, mélyen megindító, szeretetteli és nagyon emberi. A ColorGenetics® Specialista érdeklődéssel nézte a próbaképeket, Ő is meglátta bennük a fantáziát. És jött az a bizonyos nagyon szép felismerés … aztán az ihlet és a csodák. Éreztem a stílust, a domináns, olykor merész, mégis szépen, finoman harmonikus színkombinációkat, a domborzatos, térbeli felszíneket, a nem teljesen direktben ábrázolt, mégis érzékelhető témákat, kifestettem magamból, amit belül a lelkemben és a fantáziámban „láttam”. Tetszett az Inspiráló Ihlet Forrásának, aztán a Húgomnak és másoknak is. Érzem, „látom”, festem, örömmel tölt el, élvezem, szeretem ma is.

 

Megint jött a megérzés: vonz … a Mező … mennem „kell”. A Tanár Úr abban az évben indította el először a Világon az általa képviselt és kidolgozott ColorGeneitcs® képzést. Izgalmasan szép „utazás” volt az a két év … a sokszor nehéz és mégis gyönyörű Hellinger állítások, a csodás színkombinációk és a ColorGenetics®. Láttam az Iskolateremtő tehetségét, emberségét, a mély oldásokat, lenyűgözött. Szerettem és élveztem az egészet akkor is, most is, és azt is, ahogy idővel egyre inkább jöttek a színkombinációs választások kapcsán az intuíciók is. Határozottan tudtam: szeretném, ezt is szeretném … és festeni, festeni, festeni …

 

Emberként és fül-orr-gégész, audiológus szakorvosként is a komplex szemléletre, a test, a szellem, a lélek harmóniájára való törekvés híve vagyok. Az emberi lélek iránti érdeklődés felé vezető úton – köztük a Popper Professzor Úr egyetemi pszichológiai előadási már az elején, később a színfilozófia, a lelkünk és a színválasztásaink közti összefüggések, a morfogenetikus mező különlegessége, a kreatív energiának is nevezett Théta állapot érdekessége, a hypnosis világába való betekintés – sok szép és klassz élményben volt részem.

 

És ahogy mondtam, a történeteink haladnak előre, több szálon át.  A rejtély kulcsa valahol, valamikor talán épp Franciaország …

 

Akiktől kaptam, köszönet érte. Akik fogadnak mindabból, ami bennem van, szeretet érte.

 

„Szeretni … a másikat biztatni, repülni … egy világon át …” KMV1

 

 

Aztán a vizek, a folyók találkoznak és elérik a tengert … így szép és kerek A Világ:

 

Dr. Maglics Szilvia

Pour Mes Muses, Rougeka

 

 

 

Festmenyeim 6_Dr Maglics Szilvia_A Vilag

 

 

 

Képi illusztrációk: Dr. Maglics Szilvia – A Világ (festményrészlet) olaj, vászon 2012

 

 

1. Kowalsky meg a Vega

 

Az oldal részét képezi a honlap „Jogi nyilatkozat” menüpontjában olvasható leírás.