EGY SZÉP TÖRTÉNET

 

 

Dr Maglics Szilvia_Szeretet_reszlet 

 

 

 

A vizek sokfelé folynak, sok mindenen keresztül, ahogy a történeteink is több szálon át. Aztán egyszer valahol találkoznak. Minden mindennel összefügg.

 

 

Emberként és fül-orr-gégész, audiológus szakorvosként is a komplex szemléletre, a test, a szellem, a lélek harmóniájára való törekvés híve vagyok. Az emberi lélek iránti érdeklődés felé vezető úton – köztük a Popper Péter professzor egyetemi pszichológiai előadási már az elején, később a színfilozófia, a lelkünk és a színválasztásaink közti összefüggések, a Hellinger családállítások, a morfogenetikus mező különlegessége, a színválasztásos egyéni családállítás – ColorGeneitcs®, a kreatív energiának is nevezett Théta állapot érdekessége, a hypnosis, az agykontroll, az Aura-Soma lélekszínek világába való betekintés, az álomfejtéstörténeti Pázmány Szenior Egyetemi félév – sok szép és klassz élményben volt részem.

  

 

Kislánykoromban kezdődött a Világ számtalan szépségének, érdekességének a szeretete, kialakult a művészetek, a tánc, a zongorázás, a zene, az orvosi pálya, a festészet, a versek, a kertek, a filmművészet iránti vonzalom. Szüleinktől sok festészeti tárgyú könyvet kaptunk a Húgommal, én is szerettem a felvételeket nézegetni, később kiállításokra járni, albumokat, képeket gyűjteni. Sok minden boldoggá tett és tesz ma is. Aztán pár éve történt valami … a fényben … ahogy álltam a szobában … jött az a nagyon határozott kérdés … megérzés … festés … miért nem festek … ? … hallgattam az intuíciómra, magamtól elkezdtem festeni. Fentről jött égi ajándékként, a Jó Isten adományaként élem meg ma is.

 

A Sors által néhány szál összeért, az élet fordulóponthoz érkezett. Emlékszem arra a szép ColorGenetics® állításra, ahogy az a Kislány „önmagára” nézett a Mezőben, ahogy elhangzott a kérdés … „Mit szeretne az a Kislány?” … „Festeni. Festeni szeretnék”. „Már festek” – folytattam felnőtt Nőként a választ tovább. Gyönyörűen vezetett állítás volt, mélyen megindító, szeretetteli és nagyon emberi. A ColorGenetics® Specialista érdeklődéssel nézte a próbaképeket, a Húgom, mások is meglátták bennük a fantáziát. Jött az ihlet és jöttek a csodák. Éreztem a stílust, a domináns, olykor merész, mégis szépen, finoman harmonikus színkombinációkat, a domborzatos, térbeli felszíneket, a nem teljesen direktben ábrázolt, mégis érzékelhető témákat, kifestettem magamból, amit belül a lelkemben és a fantáziámban „láttam”. Érzem, „látom”, festem, örömmel tölt el, élvezem, szeretem ma is.

 

Aztán jött az érzés: vonz a Mező, mennem „kell”. Abban az évben, 2012-ben indult el először a világon a Kovács Géza által képviselt, két éves ColorGenetics® képzés. Izgalmasan szép „utazás” volt az a két év … a sokszor nehéz és mégis gyönyörű Hellinger állítások, a csodás színkombinációk és a ColorGenetics®. Szerettem és élveztem az egészet akkor is, most is, és azt is, ahogy idővel egyre inkább jöttek a színkombinációs választások kapcsán az intuíciók is. Határozottan tudtam: szeretném, ezt is szeretném … és festeni, festeni, festeni …

 

 

És ahogy mondtam, a történeteink haladnak előre, több szálon át.  A rejtély kulcsa valahol, valamikor talán épp Franciaország … Magyarország …

 

Akiktől – a fentiek és még jó pár név az életutam, tanulmányaim során – kaptam, köszönet érte. Akik fogadnak abból, ami bennem van, szeretet érte.

 

„Szeretni … a másikat biztatni, repülni … egy világon át …” 1

 

 

Aztán a vizek, a folyók találkoznak és elérik a tengert … így szép és kerek A Világ:

 

Dr. Maglics Szilvia

 

 

Pour Mes Muses, Rougeka

 

 

 

Festmenyeim 6_Dr Maglics Szilvia_A Vilag

 

 

 

  

 Festmenyeim 5_Dr Maglics Szilvia_A Vilag_festmenyreszlet

 

 

 

 

Képi illusztráció 1.: Dr. Maglics Szilvia – Szeretet (festményrészlet) olaj, vászon 2021

 

Képi illusztráció 2.: Dr. Maglics Szilvia – A Világ (festményrészlet) olaj, vászon 2012

 

 

 

 

1. Kowalsky

Az oldal részét képezi a honlap „Jogi nyilatkozat” menüpontjában olvasható leírás.